Bemutatkozunk 9. rész – Kovács család

Mi vagyunk a Kovács Család akik 6 éve  Bükkábrányból (BAZ megye) költöztünk (átmenetileg) Fertődre,majd (véglegesen) Fertőszéplakra.

3 csodálatos (waldorfos) gyermekünk van!

A Waldorf oktatással még jóval az első  gyermekünk születése előtt ismerkedtünk meg Németországban. Akkoriban  Magyarországon még csak elvétve volt pár Waldorf suli. Nagyon tetszett a „rendszer” . Már akkor eldöntöttem hogy a gyerekeink majd  Waldorf iskolába fognak járni!

Úgy is lett! 🙂 (Bár apa eleinte  kételkedett…..de azóta megváltozott a véleménye!)

Gyermekeink szerencsére csak hallomásból ismerik az állami oktatást  – nekik soha nem kellett „kipróbálniuk”.

2014-ben Levente,  majd 2015-ben Sára is Pamhagenben (15km)  a Waldorf Pannonia-ban kezdték a sulit. Az iskola aztán (2016-ban) költözött….Neusiedl am See-be (50 km)……igaz mi nem költöztünk,de elküldtük őket naponta vonattal. Nagyon megterhelő volt ezeknek a kicsi gyerekeknek a hosszú utazás…sokszor egyedül, felnőtt kíséret nélkül…. Na és a költözéssel valahogy az  iskola is megváltozott….

Pedig mikor megtudtuk a költözés tényét már szerveződött az endrédi Waldorf suli is….de mi akkor úgy gondoltunk hogy a biztosat a bizonytalanra cserélni nagy rizikó….aztán hamarosan rájöttünk hogy nem is olyan bizonytalan ez a suli! 🙂

Legkisebbik gyermekünk Angyal akkor nagycsoportos volt.

Döntenünk kellett!

Óralátogatások, beszélgetések következtek. Szívem mélyén már az első alkalommal tudtam a választ….de nagyon át kellett gondolnunk minden szempontot.

Átgondoltuk!

Így 2017 szeptemberében mindhárom gyermekünk az Endrédy Vendel Waldorf suli udvarán lépte át a virágkaput.

A Waldorf rendszerről hosszú hosszú ódákat  tudnék zengeni … de nem teszem.  Legyen elég annyi hogy TUDJUK és ÉREZZÜK … de legfőképpen LÁTJUK  és TAPASZTALJUK  hogy gyermekeink  a lehető legjobb helyen vannak.  Ott vannak  ahol emberként tekintenek rájuk.   Megtanulnak tanulni, elfogadni és megérteni.  Ott vannak ahol nem csak a lexikális tudás a fontos.

Hálásak vagyunk a SORS-nak hogy (szó szerint) elénk sodorta a lehetőséget  hogy a gyermekeink Waldorfba járhatnak!

Ja és tök jó Waldorfos szülőnek lenni! 🙂

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.